
Honvéd Lovarda
Nyári tábor 2023
A Pasaréti Honvéd Lovarda nyári napközis táborokat szervez a szünidő ideje alatt 8-18 év közötti gyerekek és fiatalok számára.
Turnusok
A résztvevők az elméleti tudnivalók mellett a gyakorlatban is megismerkednek a lótartás, lóápolás fortélyaival, megtanulják a lóval való helyes bánásmódot és naponta 1 alkalommal lovagolnak. A kezdők futószáras, a haladók osztály-lovagláson (kezdő, közép-haladó, haladó csoportbontásban) vesznek részt, szakképzett lovasedző irányításával. Azok a jelentkezők, akik nem tudnak lovagolni, azok lépés jármódban (sétáltatás) ismerkedhetnek a lovas érzéssel. Akinél felmérhető tudásszint van, azok ennek megfelelően kapnak lovat és oktatást, ülésjavítást.
Program:
Délelőtt: lovaglás 10 -12 között. A lovaglás időtartama a gyermek tudásszintjétől és terhelhetőségétől függően változik!
Délután: karámozás, lovak körüli teendők: etetés, fürdetés, lóápolás, sörény és farokápolás, fonás, ló felszerelésének oktatása, lószerszámápolás, lovagláselméleti előadások, rossz idő esetén kreatív foglalkozás ( rajzolás, színezés )
Étkezés: ebéd és uzsonna
Turnusonként maximum 18 főt tudunk fogadni. Felső súlyhatár 65 kg.
Érkezés 9 h, távozás 16 h.
A turnusok hétfőtől péntekig a következő időpontokban indulnak:
június 19-23. edző Rajkai Andrea
június 26-30. edző Kis György
július 10-14. edző Lukavecz Nóra Ez a turnus megtelt, kérjük válasszon másik időpontot!
július 17- 21. edző Rajkai Andrea
augusztus 7-11. edző Lukavecz Nóra Ez a turnus megtelt, kérjük válasszon másik időpontot!
augusztus 14-18. edző Kis György
A táborban szükséges felszerelés:
- kobak vagy kerékpáros sisak
- hosszú nadrág, rövid ujjú póló, mely hosszú annyira, hogy takarja a hasat (ujjatlan és spagetti pántos nem jó)
- lehetőleg száras cipő sarokkal (lovaglócipő vagy bakancs)
- időjárásnak megfelelő ruházat, tartalék esőköpeny
- tisztálkodó eszközök (törölköző, szappan)
- TB-kártya másolata
Az alábbi közegészségügyi előírások betartásával működünk:
- csak egészséges gyerekek és személyzet vehet részt a táborokban, ezt mindenkinek nyilatkozattal kell igazolni (a nyilatkozat a 12/1991. (V. 18.) NM rendelet mellékleteként érhető el),
- a tábornyitáskor kötelezően fertőtleníteni kell, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani rögtön a kezdéskor,
- ha valaki megbetegszik a táborban, el kell különíteni. Az elkülönített gyermek mellé személyzetet kell rendelni, akinek részére a táborszervező kötelessége védőfelszerelést biztosítani, valamint
- azokban a táborokban, ahol több mint 300-an vannak, kötelezően egy orvosnak is kell a helyszínen lenni.
Jelentkezési lap
A tábor ára: 70.000,- Ft/fő/turnus
Helyet foglalni a tabor.honvedlovarda.hu honlapon a jelentkezési lap kitöltésével és 20.000,- Ft foglaló befizetésével lehet. Fizetési módok: átutalás. A jelentkezés csak befizetett foglalóval együtt érvényes. Aki befizeti a foglalót, de mégsem tud az adott héten jönni, egy következő turnusra átviheti a foglalást. A teljes összegnek a tábor előtti héten péntekig kell beérkeznie. A lovarda címe: 1026 Budapest, Hidász utca 2. Lovardánk rendelkezik fedeles lovardával, így sem a rossz idő, sem a hőség nem akadályozza vagy teszi kellemetlenné a lovaglást!
Fizetés átutalással: Pasaréti Lovas Hagyományőrző Nonprofit Kft
Számlaszámunk: 11702036-20708157
A közlemény rovatban, kérjük, tüntesse fel a jelentkező nevét s a kívánt turnus dátumát!
Amint megkapjuk az online jelentkezési lapot, email-en küldünk egy szülői nyilatkozatot, valamint egy felelősség nyilatkozatot, melyet az info@honvedlovarda.hu email címre szíveskedjenek aláírva, szkennelve visszaküldeni. A jelentkezés csak ezekkel a nyilatkozatokkal együtt érvényes! Erre jogszabályi kötelezettségünk van.